Mint minden út, ez is az első lépéssel kezdődött. Esetemben ez nem volt más, mint a repülőjegy megvétele. Mivel ez volt az első külföldi utam egyedül, ráadásul a világ másik végére, úgy kellett kiválasztanom a repülőjegyet, hogy mindent számbavéve legyen időm átszállni, bénázni, enni, pisilni,  összeomlani, összeszedni magam stb. Tehát 3-4 órás átszállási időre lesz szükségem. A megfelelő repülőjegyet sikerült kb. 20 perc alatt megtalálnom, és még csak csilliókba sem került. Odaút Bp-München-Mumbai-Goa cca. 19 óra. Bevállajuk? Természetesen! Visszafelé 22 óra Goa-Mumbai-Frankfurt-Bp. Tökéletes.

Szóval induljunk. Eljött a nagy nap. Hajnalban kelés, fürdés, öltözködés, utolsó check, hogy minden megvan-e stb. Kocsiba be, reptérre ki, egy utolsó csók imádott páromnak és kezdődjön a Kaland!!

Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogy nem vagyok egy meditálós típus. Nos, ez ezalatt a repülőút alatt teljességgel megváltozott. 19 óra meditatív állapot, amit szerintem elsősorban a fáradtságnak és a stressznek köszönhettem. Nem, ez nem oximoron. Mivel a koránkeléstől és az idegeskedéstől már túl fáradt voltam hülyeségeken agyalni, és ezt fel is ismertem, csak a kötelező dolgokra koncentráltam: át checkolás, sorban állás, útlevél ellenőrzés, vízum ellenőrzés, kapu megtalálása, leülés mellé , felszállás a gépre, leszállás a gépről, evés-ivás pisilés és ennyi. Tudatosság pipa, és a lehető legnagyobb nyugalomban, bár egy kicsit megfáradva megérkeztem Goa-ra.

A terv.

2016-ban bekattant, hogy én márpedig elmegyek imádott indiámba jógázni, mert az olyan “fancy”. Igen, előtört az ego! (Ennek még szerepe lesz) Felcsaptam hát a google-t hátha -vagy hatha- találok valami megfelelő megoldást tervem kivitelezéséhez. Nos találtam, mivel India és a világ, még Magyarország is, tele van ezekkel az Alliance-os jógaoktató képzésekkel. Nem mintha valaha is jóga oktatásra adnám a fejem, de nem is ez a lényeg. Ezekkel a jógatanfolyamokkal amúgy is fenntartásaim vannak. Nem tudom, hogy a búbánatba hiszi valaki azt, hogy néhány év (jó esetben) gyakorlás és kb. 1000 dollár befizetése után elvégzett egy hónapos tanfolyamtól hiteles oktató lehet. Mindenki döntse el maga, de ezt még az én egóm sem veszi be.
Kb. egy-két nap keresgélés és meg is lett a tökéletes helyszín. Goa. Hippik, jóga, tenger, pálmafák whatever. De nem ejtettek ám a fejemre, megkérdeztem kedves tapasztalt barátnőmet Ágnest, hogy mégis hogy is képzeljek el egy ilyen iskolát. Nem nyugtatott meg. Azzal kezdte, hogy ahol ő volt Rishikesben, ott bezony nem lehet ám csak úgy lazulni. Semmi alkohol, semmi cigaretta és semmi hús ofcourse, csak kőkemény gyakorlás és zombulás. Fuck.
Mivel nem éppen rózsás korszakomat éltem, úgy döntöttem, hogy életmódot váltok és csak azért is megpróbálom. Kitűztem a dátumot 2017. Március. Mivel eléggé ráparáztam, már hetekkel ( ha-ha , inkább hónapokkal) az indulás elött próbálkoztam lemondani a cigarettáról illetve lelkileg is felkészülni a sok baromira megvilágosodottra, akiktől nem mellékesen a hideg verejték kirázott mindig.

Egy “wannabe yogini” 
Miért is wannabe yogini? A válasz egyszerű. Sosem voltam a jógikus életvitel híve, a vegetáriánizmus helyett mindig a dupla sajtburgert választottam, a víz helyett a vodka kólát, vagy csak tisztán a Coca colát. A dohányzás is egy kardinális kérdés, mivel - akármennyire is kellemetlen bevallani a mai világban- igenis szeretek dohányozni, nem azért mer szükségem van rá, hanem mert egyszerűen élvezem. A meditációhoz nem sok affinitásom van, bár szorgalmasan próbálkozom. Tehát a “wannabe”-t már megfogalmaztam, térjünk át a yoginire.
2012-ben egy barátnőm invitálására találkoztam a jógával. Elötte halvány lila gőzöm sem volt, hogy mégis mi a búbánat az a jóga és, hogy is kellene nekiállni. Szóval 2012-ben eljött az idő, hogy a lusta, minden fizikai megterhelést kerülő énemen felülkerekedjek és nekiálljak mozogni. Elötte már voltak gyenge próbálkozások olyan trendinek mondott sportokkal, mint a kangoo vagy az aerobic, de be kellet látnom, hogy az én ritmusérzékemmel sok babér nem terem az edzőtermek világában. Maradt a jóga, ami kis túlzással,de első látásra szerelmecske lett. Négy évig hatha-n kívül nem is mertem próbálkozni mással, ám milyen is az ember lánya, mindig többet és többet akar. Jött az ashtanga és győzött. Az első néhány alkalom maga a kínzó forró pokol volt. ( megjegyzem az shtangának semmi köze a Bikramhoz- amit 30 fokos teremben gyakorolnak, hogy minél jobban olvadjon a zsír) Az első ashtanga óra után olyan fizikai fájdalmaim voltak, amit elötte még sosem éreztem. Az érzés mikor nem bírtam feküdni- aludni meg pláne- mivel a testem minden négyzetmilliméterén 100 fokos izomlázam volt. De most az egyszer eldöntöttem, nem adom fel. Ahogy egyik alkalom követte a másikat, úgy lett egyre gördülékenyebb a gyakorlásom is, bár még nagyon-nagyon messze vagyok a tökéletes ászana kivitelezéshez. Ennyi elég is egyelőre a jógához való viszonyomról, térjünk át a kaland részére.

Iskolával a kapcsolat felvéve, tandíj befizetve, repjegy megvéve. Vízum. Ami persze megint leizzasztott, mivel a kicseszett indiai turista vízumhoz szükséges nyomtatványt kb. két óra alatt sikerült értelmesen(?) kitöltenem. Minden papírt, beleértve a bankszámla kivonatomat (wtf, nem Svájcba akarok emigrálni!) stb. beszereztem, leadtam az útlevelem és vártam. Kb. egy hét alatt meg is jött a vízum, már csak csomagolni kellett. Saját magamat is megleptem, mivel sikerült egy nyomorult 50 l-es túrahátizsákba bezsuppolnom 3 heti cuccomat, ami nem nyomott többet 9, igen kilenc (!) kilonál. Nagy zsák ruhák, kis zsák könyvek, iratok, laptop, pénz. Ready. Induljunk!